
- Entrance fee: 0Ft
Első lemeze 2009 májusában jelent meg a NarRator Records kiadásában, melyről a média így írt: „A tiszta erejű rockzenébe ágyazott katartikus erejű népdalokkal teremtenek új világot”.
Az együttes a 2009-es német-dán-svéd turnéja után 2010 májusában ismét Németországban járt, ahol a Besh o droM-mal együtt szerepelt egy Magyarországot bemutató rendezvénysorozaton, majd azt követően meghívást kapott a nemzetközileg is elismert MEI (Meeting degli indipendenti) olasz showcase fesztiválra, ahol szakmai közönség előtt lépett fel.
2011 áprilisában jelent meg a zenekar második nagylemeze Fokadelic címmel, amelyről Marton László Távolodó így írt:
„Egy olyan világ, amelybe könnyű belesimulni, friss és szórakoztató, ugyanakkor nem nélkülözi a felkavaró, drámai mozzanatokat sem - sőt éppen azoktól igazán figyelemre méltó… csúcspontjai (Kaske, Bosszúdal) olyan érzéki-érzelmi telítettséget mutatnak, amivel messzire lehet jutni”.
Az új albumot a Szikra Klubban mutatták be, majd európai turnéra indultak, melynek keretében Luxemburg legrangosabb koncert helyszínén, a Neumünster Apátságban nyitották meg koncertjükkel a magyar programokat felvonultató kulturális sorozatot.
Biljarszki Emil - billentyűk, gitár
Csányi Viktor - dob
Jócsik János - perka
Oláh Annamari - ének
Somogyi Ferenc - basszusgitár
Szalay Péter - gitár
Last modified: 2012. June 21., Thursday - 13:16















