|
KAFFKA MARGIT:
HULLÁMOK (részlet)
Bizalmad, - álló, déli verőfény Felitta szívem régi homályát; Most látszik minden benne, mi szép volt: Ritkák ma lenn a kristálypohárok! Mosolyogva tán mondja az Isten. Mily egyszerüen hiszed te a szót el! - Lásd, ez feloldja beszédem ága-bogát, S úgy mondok mindent most, úgy merek, Mint gyerek, ki volt már százrétű-vén, De visszajött, mert meghívta az Isten. Te kedves ámulásaid előtt Minden szándékom oly egy-útú lett. - Kincses életed repdesi körül Mint legyezőszárnyú, friss madárhad, Mit ujja hegyéről bocsátott el Isten.
Ezzel a verssel búcsúzunk néhány éve nyugdíjba vonult, kedves kollegánktól, akit rokonok, barátok, tisztelők gyűrűjében júliusban kísértünk utolsó útjára. Horváthy György emlékére …
|