Vendégkönyv

Üdvözlöm önöket, szeretném megkérdezni, hogy lehet e már valamit tudni a Kádártai és a Rátóti falunap programjaival kapcsolatban, vagy esetleg csak annyit hogy kik lesznek a sztárvendégek? előre is köszönöm a tájékoztatást, köszönettel: Gábor

A Jazz And More kórus beszámolója aVivace Nemzetközi kórusfesztiválról

Hétfő, délelőtt tíz óra van, a szobakulcsot végleg leadom a recepción. Utasaimmal együtt a parkolóba megyünk, hogy bepakoljunk az autóba. Mindenki 1-1 bőröndöt, meg egy kisebb táskát hozott, de egy caon (hokedli méretű ütőhangszer), és kereken egy tucat esernyő is kerül a csomagtartóba, pedig a hétvégén egy csepp eső nem esett. Mire kellett akkor az esernyő? És a caon? Természetesen nem másra, mint a Vivace Nemzetközi kórusfesztiválon való fellépéshez a budapesti Jazz And More kórusnak. Következzék a mi élménybeszámolónk erről a nagy múltú eseményről.Magára a fesztiválra már a nyár elején elkezdtük tanulni a darabokat, de szándékunk komolyságát jelezte az is, hogy az indulás előtti két hétben minden hétköznap, munka után próbákra jártunk. A saját darabjainkat csiszolgattuk, a táncba beépítettünk annyi bolondságot, amennyit tudtunk, de most inkább az éneklésre fektettük a hangsúlyt. A külföldi művek szövegein nagyokat nevettünk, vagy a hangzás furcsasága, vagy a hasonlóan hangzó magyar szavak jelentésén. Szépen megtanultunk mindent, el is fáradtunk benne, ezért kórusvezetőnk, Halkovics Ágnes az utolsó próbáról el is engedett minket hamarabb, hogy pihenjünk is az utazás előtt.Csütörtök délután munkaidő után indultunk el, vacsorára kényelmesen odaértünk, majd befészkeltünk a szállásra. Pénteken reggelizés után városnézés volt napirenden, persze mi magyarok nem voltunk annyira turisták, mint a külföldiek, pláne, hogy nem egy kórustagunk innen származik, sőt, még itt is lakik. Veszprém nem egy nagy város, viszont megvan a maga hangulata a dimbes-dombos utcáival, a várból gyönyörű a kilátás a házakra, a viadukt is gyönyörű. Ebéd után viszont már nem volt lazsálás, két próba is várt ránk, az első a Veszprémi Művelődési Központban, ott átvettük a külföldi műveket a többi kórussal vegyesen. Egész más volt külföldi anyanyelvűekkel énekelni az ő műveiket, és akkor éreztük át igazán mindenki helyzetét, amikor ők énekelték a mi dalunkat magyarul. Kiemelten nagyon furcsa volt látni cirill betűkkel leírva az István a Király dalainak szövegét. A másik próba fent volt a Várszínpadon, ott Liszt Tu es Petrus című művét énekeltük a Székesfehérvári szimfonikus zenekar kíséretével. Tavaly már voltunk ekkora szabadtéri színpadon a Sakk musical révén, de a kettő nem összehasonlítható egymással, teljesen más élményt ad. Vacsora után felvonulás volt a következő program, én csak azt hittem, egyszerűen felvonulunk együtt a várba, de nem csak erről volt szó. A rendőrség lezárta az egész belvárost, és minden kórus felvette a legszebb fellépőruháját, ahogy mi is, és ritmusos zenére az út közepén meneteltünk fel a várba, mint valami parádé. Álmomban sem gondoltuk volna, hogy ilyenben részt vehetünk valaha is. Odafent hivatalosan is megnyitották a fesztivált, nagy taps, beszédek magyarul és természetesen angolul is, hogy a külföldi vendégeink is értsék a nemes mondatokat, aztán előre megbeszélt rend szerint megtöltöttük a színpadot a 300 fős igen vegyesen öszeállított kórussal, és elénekeltük a Lisztet.Szombat délelőtt a Várszínpadon próbáltuk el a közös darabokat, aztán mindenkinek volt egy kis "bemelegítő" koncertje, nekünk ez a Balaton Plaza-ban volt, és nem csak az éppen arra járó vásárlóknak énekelhettünk. Ebéd után újra visszamentünk a várba, de most már csak a miénk volt a színpad, beálltunk a saját koreográfiáinkkal. Igazán öröm volt, hogy végre kényelmesen elfértünk a színpadon, ez általában kicsit gond szokott lenni, például a Singing in the rain című számunk koreogrfiájában esernyőket lengetünk. Vacsora után jött a nagy, és rettegett verseny, nagyjából itt láthattuk egymás előadásait először, és bevallom, azért meghűlt a vér bennem. Egyrészt azért, mert voltak nagyon jók is, másrészt meg azért, mert mindenki a saját népi világát mutatta be, és/vagy komolyzenét. Mi akkor illettünk volna be a képbe, ha pár népdalfeldolgozást éneklünk, esetleg egy két Daróci Bárdost. Ehelyett a szokásos táncos-mókás jazz és gospel repertoárunkat vittük színpadra, mind angol nyelven. Amikor a Cabaret koreográfiájával berohantunk a színpadra, bevallom, visszatért egy picit a már régesrég elfeledett lámpaláz. Ekkora színpadon egyedül a kórus még nem lépett fel. Mi voltunk az utolsók, ezért utánunk szünet következett, addig összeszámolták a közönség szavazatait, és a zsűri is eldöntötte, hogy kinek adja a díját. Felvonultunk megint közösen a színpadra, és ahogy az ilyenkor szokás, a legutolsóval kezdték, és így haladtak fölfelé. A zsűri dícséretet adott minden kórusnak valamiért. Aztán jött a "dobpergés", szépen lassan, vontatott szavakkal elmondta az egyébként nagyon kedves konferáló, hogy az oroszok nyerték a zsűri díját. Tényleg megérdemelték, fantasztikusan énekeltek. Azt hittem ezzel már vége is, de amikor a mi nevünket mondták a közönségdíjnál, sikkantottam egyet örömömben negyvened magammal. Elhangzott, hogy, a fesztivál 11 éves történelme alatt nem nyert díjat még magyar kórus, úgyhogy nagyon örültek nekünk. De még nem ülhettünk a babérjainkon, vasárnap is volt mindenkinek egy önálló koncertje, nekünk Várpalotára kellett átautóznunk, hogy a Thury várban amolyan feszültséglevezető koncertet adhassunk. Délután a szervezők kedveskedtek nekünk egy strandolással Balatonalmádiban, majd a VMK-ban vacsora után jött a hivatalos díjátadó. A karnagyokat sorban hívták a pódiumra, és az egyes kórusok nem csak a saját dirigánsukat tapsolták, hanem mindenki másét is. Lezárásként elénekeltük a Viva la musica kánont, ami minden beéneklés után elhangzott, keretet adva az eseménynek. Belegondolva, hogy akkor utoljára hangzott ez el közösen, kicsit elszomorodtunk. Vége a fesztiválnak, de a kedves emlékeink között megmaradnak a kissé tört angollal adott instrukciók, vagy a kiejtési kérdésekkel bombázott külföldiek, na meg a versenyláz. Ezeket gondosan a szívünkbe zártuk, ahogy zötykölődtünk pest felé a nyolcason.

Brouwer Dániel