A NeuwebDESK egy olyan éttermi rendszer, mely új értelmezést a kereskedelmi szoftvereknek.
A mellett, hogy ez a forradalmian új elven működő vendéglátó rendszer a lehető legjobban használja ki az online világ adta lehetőségeket, a program megálmodója és programozója más szempontból is megvilágosodott és zseniális ötlettel állt elő.
Ez pedig az, hogy a piacra egy olyan éttermi rendszer szükséges, mely nem csak egyszerűen jól van összerakva, megvesszük és ennyi, hanem programozása folyamatos, így az ügyfelekkel való kapcsolattartáson keresztül, a program követni tudja igényeiket a piac változása szerint.
Annak érdekében pedig, hogy egy ilyen vendéglátó szoftver folyamatosan meg tudjon újulni és az ügyfelek számára is elérhető maradjon, a nagy összegek helyett a cég a havi bérleti díj mellett döntött, így egy kisebb összeg kifizetése mellett minden hónapban egy tökéletesített, piacvezető programot kaphatnak az ügyfelek.
A NeuwebDESK ezzel pedig azt tudta elérni, hogy az általa kínált éttermi rendszer tudásban eléri, sőt sok esetben könnyedén túlnő, az eddig legjobbnak tartott programokon is, mégis, akár egy frissen nyitott, aprócska vállalkozás is könnyedén megengedheti magának a használatát. Ez pedig nem semmi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük