Amikor egy cég már nem egyetlen személy álma, hanem valósággá válik, és sikeres lesz, eljön az a pillanat, amikor alkalmazottakkal kell együtt dolgozni. Ez addig, ameddig csak pár emberről van szó, nem feltétlenül okoz komoly nehézségeket, viszont, ha több emberre kell figyelni, esetleg komoly raktárkészlettel rendelkezik a cég, akkor szükségesé válik a profi szervezés.
Erre szerencsére ma már vannak jó megoldások, számítógépes rendszerek, amik komolyan segítik az emberek és cégvezetők munkáját.
Azoknak a cégeknek viszont, akik szeretnének valóban a konkurencia elé kerülni, nem mindegy, hogy milyen raktárkezelő programot alkalmaznak. Érdemes tehát rendesen körbejárni a témát és segítséget, információt kérni. 
Egy másik rendszer, a raktárkezelő program mellett, amit érdemes kihasználni, mégis kevesen teszik, talán mert nem is tudják, hogy van, az a kedvezmény kezelő program. Ennek segítségével rendszerünk automatikusan irányítja kedvezmény programjainkat, így erre nem kell külön emberi erőt alkalmaznunk és komoly segítséget nyújthat cégünk számára.
A kedvezmény kezelő program általában úgy működik, hogy egyszer beállítjuk a kedvezményeket, kódok dátumok és minden egyéb ötletünk szerint, majd azokat a rendszerünk többi részével összekötve magától levezényli a dolgot. Hát nem csodálatos?