Manapság a fiatal generáció számára korántsem evidens, hogyan került be az öltöny a nők öltözködésébe, és ez nem is véletlen: gyakran látjuk a hagyományos férfiöltönyt, a karcsúsított derekú női kosztümöt, illetve az egyre több színben és variációban megjelenő unisex oversize öltönyöket, zakókat. De vajon kinek a fejéből pattant elő elsőként a gondolat, hogy a hagyományosan férfias viseletet a nők öltözködésében is fel lehet használni? Ebben a cikkben röviden összefoglaljuk a történetet, és vetünk egy pillantást a napjainkban is előszeretettel viselt öltöny modern variációira.

Először is tisztázzuk egy a fogalmakat az egyértelműség kedvéért: az öltöny két- vagy háromrészes öltözet, amely állhat egy nadrágból, egy mellényből és egy zakóból, de mellény nélkül is gyakran viselik. A zakó tehát az felsőrész, amelyet az öltöny többi része nélkül is hordunk, és amelynek önmagában is több fajtája van: sportzakó, blézer stb.

Az öltöny női verziója a kosztümmel kezdődött, amely már a 17. századtól megjelent, mint egy szoknyából, kiskabátból és kalapból álló szett. Az első úttörő Coco Chanel volt, aki megtervezte azt a női kosztümöt, amely a 20. század közepére már az egész világon elterjedt egyenes vonalaival és hosszan szabott szoknyájával. Amikor a szoknya nadrágra cserélődött, akkor vált az öltöny a női öltözködés részévé is. A ’60-as években a Le Smoking nevű nadrágos kosztüm indította ezt a hullámot. A mai értelemben vett női nadrágos öltönyt tehát ekkortól viselik a nők!

Az elmúlt évtizedekben és napjainkban is az elegancia verhetetlen megtestesítője az öltöny. Állásinterjú, vizsgaszituáció, estély, bármilyen hivatalos megjelenés a hagyományos öltöny és kosztüm viselésének tökéletes színtere. Napjainkban pedig szerencsére nőként is végtelen választási lehetőségünk van a hétköznapokra és a kreatív öltözködésben is. A klasszikus kosztüm fekete vagy szürke színben bármikor tárgyalásképes, élénk színekben előszeretettel viselik nemcsak a fiatalok, hanem a közép- és idősebb korúak körében is. A lezseren elegáns oversize öltönyök és a különböző szabású és színű zakók párosítása akár szoknyával, akár nadrággal rengeteg variációt biztosít a számunkra. Merjük ajánlani az oversize zakót vagy öltönyt akár élénk színekben is: semleges színű darabokkal is párosítható, de bevállalhatjuk a teljesen élénk színű szettet is. Egy ilyen történelemmel rendelkező darab esetén, amely úgy tűnik, soha nem megy ki a divatból; igazán megéri bátornak lenni!