Megfelelési tanácsadó

A tévhitek eloszlatása érdekében ebben a cikkben bemutatjuk, hogy mit is jelent tulajdonképpen a megfelelési tanácsadó. Sokan úgy asszociálják, hogy aki a megfelelési tanácsadó szerepét tölti be az nem más, mint a cég besúgója. Egy új kormányrendelet értelmében vezették be az állami cégek és gazdaságok fele, hogy egy belső ellenőrzési rendszert alakítsanak ki annak érdekében, hogy mindenféle jogi alapelvnek megfelelően működjön az adott intézmény. Ebben az újonnan kialakított ellenőrzési rendszerben azt kell fokozottan figyelni, hogy a cég szervezeti kultúrája megfelel-e a működésére vonatkozó etikai és jogszabályi elveknek. Mindezt a feladatot a megfelelési tanácsadó látja el. A feladat magába foglalja a cégvezetővel való folyamatos kapcsolattartást, és itt jön be mindjárt az, hogy a megfelelési tanácsadót a besúgóval asszociálják. Egy másik tulajdonság miatt is a besúgóval hozzák összefüggésbe ezt a feladatkört, mégpedig azért, mert a megfelelési tanácsadó nem dolgozhat az általa ellenőrzött területen és nem tölthet be vezető posztot a cégnél.

Téves a besúgó jelzőt ráhúzni a megfelelési tanácsadóra, hiszen egyértelműen az a célja ennek a feladatkörnek is, hogy az adott cég a jogszabályoknak megfelelően a leghatékonyabban működjön. Sőt olyan eszközöket és tevékenységeket is be lehet vezetni a szervezetfejlesztés szempontjából, mint a képzések. A megfelelési tanácsadás keretében lehetőség nyílik a kockázat elemzésre és kezelésre, az átláthatóság megteremtésére, valamint az alkalmazható gazdasági stratégia kiépítésére. Egyszóval az említett tevékenység mindenféleképen a cég jövőjét szolgálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük